Kedves olvasók, már rögtön az első "hivatalos munkanapomon" csatlakozott hozzám egy másik Minormás felfedezett, Szabó Annamari! *tapsvihar* Ezentúl vele együtt fogjuk pötyögni azokat a  bizonyos (néha talán túl nyers?) szavakat a már jól ismert éterbe. Fogadjátok első közös bejegyzésünket a nyitóprogramról, Benkő Géza önálló délelőttjéről!

A Gurigongo Symposium színházi sátor nyitóprogramja Benkő Géza Csak egy menet című majdnem stand up comedy előadása volt. Amióta szabadúszóként tevékenykedik már nem csak a Jókai színház színészeként, és a Jóban Rosszban karbantartójaként ismerhetjük, hanem  bemutatkozott mint improvizációs színész, blogger és költő.
Táborlakóink szerda késő délelőtt tekinthették meg a kissé személyes hangvételű előadást. Az előre beharangozott dínóürüléken és cuccokon kívül, hétköznapi helyzetekről, és kissé közhelyes témákról hallhattak frappáns kis eszmefuttatást. Visszatekinthettünk ahhoz a bizonyos „kezdetek kezdetéhez“ ahol nem csak a karrierje, de maga a színész is gyerekcipőben járt a szó legszorosabb értelmében. Az előadás folyamán eljutottunk a kezdetektől a végig, a gyermekkori emlékektől egészen addig, hogy az ember egy molyette nyakkendővel próbál véget vetni életének sikertelenül, hiszen manapság még a halálhoz is pénz kell.
 A kemény társadalomkritikát, mint valami keserű orvosságot cukorba mázolva nyelette le a közönséggel. A cukormáz, Géza fekete humorából, cinizmusából és enyhe szatírájából tevődött össze. Aki az erős bírálatok után nem ment ki a sátorból, az bátran megtehette akkor, amikor az előadó erősen elkezdte kritizálni a mai kor kétarcú szexualitását.
„Miért nem furulyáznak a nők?“ Ezzel a kérdéssel kezdte a hosszan tartó eszmefuttatását a semmiről. A szexualitást egy olyan dimenzióba helyezte, mint az alvást, az evést, vagy az ürítést. Az embertípusok beskatulyázása sem maradt ki. A falusi parasztbácsik fogatlan idiótákként, az ufók suttyó p*csökként, és a nők pedig egyszerre könnyűvérűként és  frigidként tűntek fel, a tinilányok ócsárolásáról pedig ne is beszéljünk...
A dohányzás volt az egyik azon kevés pillanatok közül, amikor azt mondtuk „na igen, ez mondd valamit!“. Igaz, hogy a dohányzás káros azonban nem az az életünk mércéje, hogy milyen hosszú ideig élünk, hanem az, hogy abban az időtartamban mennyi mindent élünk át.“ A dohányfüst valamilyen jótékony ködfátylat borít a világra; a pillanatok köznapi mámora ez a keserű boldogság és feledkezés...“-ahogy Márai is írja, és ha már „carpe diem“ akkor gyújtsuk is meg azt a cigarettát a szalmából készült sátorban! :)
 Bár amit szeretett volna ( a közönség szórakozása) azt elérte, de mégis nekünk túl közönségesnek hatott, hiszen ez a téma már lerágott csont. Erről az olyan stand uposok jutnak az ember eszébe, mint Kiss Ádám, aki bár ahogy a többi szakmabeli, úgy ő is a saját életéből merít, de mégis más embereket támad és kigúnyol. Hiányzott nekünk a személyes hangvétel annak ellenére is, hogy bár mesélt az életéről olyan érzésünk volt, mintha valamiféle sablonszerű élettörténetet hallanánk. A csendben és vakon lázadó apuka, a mindenen megbotránkozó anyuka mindegyikünk életéből ismerős motívumok. Semmi eredetiség, a régi jól bevált, emberekre ható minta alkalmazása.
Bár több volt benne a negatívum, mint  a pozitívum, azt meg kell hagyni, hogy G. Carlin és B.Hicks szövegei megálltak a saját lábukon!

Csipcsiripp!